fbpx
2024. június 16. vasárnap

Idén 75 éves az Utasellátó

Az 1948-ban alakult Utasellátó nemcsak a fedélzeti szolgáltatásókat biztosította, de úgynevezett sajátmárkás ételeket és italokat is forgalmazott. Ezek közül az némelyik mély nyomokat hagyott maga után alábbi sorok szerzőjének lelkében.

Elfogultságot jelentek be: kisgyerekként is imádtam vonatozni. A vonat egyet jelentett azzal, hogy az utazás végén valami nagyszerű dolog fog történni velem, vagy az egyik ági nagyszüleimnél a dimbes-dombos szép Zalában, vagy a másik ági nagyszüleimnél a Duna-partján, Tolnában. Vonaton utazni mindig ezt az izgalmas élményt vetítette előre… szerető nagyszülőkkel találkozni, újabb és újabb érdekes élménnyel gazdagodni. No és persze vonaton utazni még egy pluszt is jelentett, hiszen gyermekkoromban hosszú évekig gasztronómiai élményeim dobogós helyezettje az utasellátós csokiroló volt. Persze a helyezés szigorúan nagymamám fánkja után értendő, ami az ő házi baracklekvárjával verhetetlen volt ebben a versenyben. De az a csokiroló…! Feledhetetlen! Édesanyám minden utazás előtt jó előre kikötötte, bármit… de igazán bármit kérhetek, csak most csokirolót, na azt aztán most nem, vigyázni kell a szép ruhámra. Mit szól majd a nagyi, ha meglátja a csokifoltokat a legszebb pörgős szoknyámon… Édesanyámmal történő közös utazásainkon csokiroló ügyben többnyire azért én nyertem.

Mert a csokiroló evése igazán külön élmény és művészet volt.

Először a celofántól kellett megszabadítani a rolót. Ez sosem volt egyszerű, igyekezni kellett, hogy a kezünk melegétől megolvadt külső csokibevonatba ne ragadjon bele a celofán. Ha a kicsomagolás a kezünkkel nem sikerült maradéktalanul, hát fogainkkal is rásegítettünk. A szánkba került celofándarabtól bizony csak az ujjainkkal (kevésbé kulturáltabb esetekben bősz köpködéssel) szabadulhattunk meg. És itt kezdődött az utasellátós csokiroló elfogyasztásának igazi élménye. Ugyanis a csomagolásától megszabadított terméket csak úgy lehetett megenni, hogy a roló belsejéből a finom, édes, krémes csokit a végén mind a tíz ujjunkról lenyalhattuk, és persze óhatatlanul került belőle a ruhánkra is. Termékleírás? Ja, az is volt valahol a celofán alatt, kis fehér papírdarab betűkkel, de kit érdekelt az akkor! Az 1970-80-as években sokféle terméket forgalmazott az Utasellátó Vállalat, gyermekként igazi csemege volt a téli fagyitól a kókuszrúdig mindahány. Kedveltük, szerettük őket és nem csupán azért, mert finomak voltak, hanem azért is, mert ezek az édességek nem voltak könnyen elérhetőek, hiszen közértekben, boltokban nem lehetett kapni. A csokiroló csak a vasúthoz, pályaudvarhoz, a robogó vonathoz, utazáshoz kötődött. Akkor jutottunk hozzá, ha vonatra szálltunk. És persze még akkor, ha Édesapámtól kikönyörögtem, hogy vigyen ki valamelyik pályaudvarra vonatot nézni. Az utasellátós csokiroló akkor se maradhatott el…

Kedves Olvasó! Van Önnek is hasonló „utasellátós” élménye? Ha leírná, szívesen fogadjuk a magyarvasut@magyarvasut.hu címen. Köszönjük, ha megosztja velünk!

- Hirdetés -

Az Utasellátó idén ünnepeli 75. születésnapját. Az Utasellátó Vállalat 1948-ban alakult meg. Feladata kezdettől fogva elsősorban a háló- és étkezőkocsik szolgáltatásának biztosítása, valamint a vasútállomások kereskedelmi és vendéglátó-létesítményeinek üzemeltetése volt. Az 1960-as, 70-es években a különféle, egyedi csomagolással rendelkező csokoládékról és üdítőitalokról, az állomási étel- és italautomatákról, az állomási mozgó büfékről és a szinte minden üzleten és használati tárgyon megjelenő, ikonikus szárnyas logóról vált széles körben ismertté. A rendszerváltást követő évtizedekben a fedélzeti vendéglátás a MÁV tulajdonában működött tovább,  az étkező-, fekvőhelyes- és hálókocsik szolgáltatásáért felelős szervezetként a később létrejövő MÁV-csoport szervezetébe integrálva.

Az Utasellátó 2020. június 1-je óta a MÁV-START Zrt. önálló igazgatóságaként dolgozik a vasúti vendéglátás megújításán.

A MÁV-START étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsijaiban, az Üzleti váróteremben, valamint a február közepén megnyílt budapesti Batthyány téri falatozóban az Utasellátó biztosítja a vendéglátási szolgáltatást. Étel- és italválasztékának különlegességei a nemzetközi vonatokon és a balatoni nyári szezonon kívül is elérhetők. A MÁV-START IC+ kocsijainak bisztrójában a Kecskemétre, Szegedre, Debrecenbe, Miskolcra, Nyíregyházára és Pécsre utazók is fogyaszthatnak egyszerűbb meleg ételeket, szendvicseket, édességeket valamint hideg és meleg italokat is. Emellett óriáspalacsinták és Utasellátó-édességek is színesítik a választékot, valamint saláták is szerepelnek a kínálatban.

A 21. században az ételkínálat alapvetően az elvitelre és praktikus fogásokra épülő street food. És bár a szalámis zsömlét felváltották a hamburgerek és paninik, a patinás márkanév maradt. Az Utasellátó 75 évvel az alakulása után is az utazóközönségnek kíván kulturált és magas színvonalú étel-, illetve italfogyasztási lehetőséget biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

UIRR: csökkent a szállítmányozás 2023-ban

A szervezet májusi közgyűlésén zárták a tavalyi üzleti évek és bemutatták az új testületi felállást.

A Stadler bemutatta a Szerb Vasutaknak gyártott legújabb FLIRT motorvonatot

A szerb nemzeti vasúttársaság 2021-ben rendelt tizennyolc FLIRT motorvonatot a Stadlertől, teljesítése 2025. tavaszára várható.

A vasúti fafuvarozás fenntartása gazdasági és környezeti érdek

A vasúti fafuvarozás fenntartásának szükségességét hangsúlyozzák a Rail Cargo Hungaria, a Rail Cargo Logistics – Hungaria és nyolc erdészeti vállalat döntéshozói.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Fejlesztések, jelen és jövő a vasúti személyszállítási szolgáltatásokban

Az utasok értékelik a szolgáltatások színvonalát, ezért is kiemelkedően fontos a járműfejlesztés a hatalmas potenciált jelentő távolsági forgalomban.

A DAC bevezetésének hazai esélyei és lehetőségei

Továbbra is megosztottak az uniós vasúttársaságok a digitális automata kuplung bevezetésének időpontját illetően.

Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap a GYSEV-nél

Sopronban és Szombathelyen figyelemfelhívó ellenőrzéseket végeztek a vasúttársaság munkatársai a rendőrséggel közösen.

A rovat további cikkei

A Stadler bemutatta a Szerb Vasutaknak gyártott legújabb FLIRT motorvonatot

A szerb nemzeti vasúttársaság 2021-ben rendelt tizennyolc FLIRT motorvonatot a Stadlertől, teljesítése 2025. tavaszára várható.

A vasúti fafuvarozás fenntartása gazdasági és környezeti érdek

A vasúti fafuvarozás fenntartásának szükségességét hangsúlyozzák a Rail Cargo Hungaria, a Rail Cargo Logistics – Hungaria és nyolc erdészeti vállalat döntéshozói.

Dráguló vasúti pályadíj: felgyorsulhat a hazai vállalkozó vasúti társaságok piacvesztése

Fuvarozó vasútvállalatok, a HUNGRAIL és az ÉKM is nyilatkoztak a Világgazdaságnak az emelt vasúti pályadíj miértjéről, hatásairól.