fbpx
2025. március 18. kedd

Hiperinfláció sújtja a magyar vasutat

Lázár János után Pafféri Zoltán is beszélt a kényszerű vonalbezárásokról.

Decemberben-januárban dőlhet el hosszabb távra annak a tíz vasútvonalnak a sorsa, ahol augusztus elsejével leállították a vonatforgalmat, és buszok viszik az utasokat – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója. Pafféri Zoltán azt mondta, – miként néhány nappal korábban Lázár János is -, hogy az érintett vonalakon a közlekedés újraszervezése után monitorozni fogják a forgalmi adatokat és a valós utasigényeket, a tanulságokat pedig a közszolgáltatást megrendelő minisztériummal együtt vonják le. Ez alapján dől majd el, hogy a módváltás hol lesz átmeneti, hol pedig tartós.

Úgy fogalmazott:

“Nem csak szómágia az, hogy közlekedésimód-váltásról és nem mellékvonal-bezárásról beszélünk. Csupán járművet cserélünk az adott vonalakon, nem síneket szedünk fel.

Bár kétségtelen, hogy ez utóbbi, az úgynevezett rekultiváció igen költséges is lenne.”

A vezérigazgató azzal indokolta a vonalakon a vonatközlekedés leállítását, hogy járműből és személyzetből is kevesebb áll rendelkezésre, mint amennyire a közszolgáltatások biztosításához szükség lenne. Hozzátette: ehhez hozzájárult az is, hogy évi 3,5 millió vonatkilométernyi többletkapacitást rendelt a tulajdonos (vagyis az állam) a tavaly ősszel, amire finanszírozási oldalról, illetve a személyi kapacitás szempontjából nem volt rá felkészülve a rendszer.

Pafféri Zoltán rámutatott, hogy

a vasúttársaságot sújtó iparági infláció eléri a 150–400 százalékot, ami felemészti a járműbeszerzési büdzsét és megnehezíti a meglévő járműpark karbantartását is. Amíg ez a helyzet fönnáll, sokkal takarékosabban kell gazdálkodniuk, és áthidaló megoldásokat is be kell vetni. Ezért vezényelnek át átmenetileg munkatársakat és járműveket a mellékvonalakról máshová.

A vezérigazgató szerint az érintett mellékvonalak felújítása sem volt hiábavaló. A Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalon például, ahol a tavaszi villámárvíz utáni kárhelyreállítással valóban épp július 31-ére végeztek, augusztus 1-jétől újraindult a teherforgalom. Vagyis a pálya helyreállítása nemhogy felesleges, hanem nélkülözhetetlen lépés volt.

Ezek is érdekelhetik

Véget ért a magyar vasút eddigi legforróbb nyara

A mai nappal utószezoni menetrendre váltott a nemzeti vasúttársaság, és ezzel hivatalosan vége szakadt a 2023-as nyári főszezonnak. Ez az évad alighanem sokáig emlékezetes marad, nemigen fordult elő korábban, hogy a közlekedési miniszter bocsánatot kényszerült kérni az utazó közönségtől a vasút szolgáltatásának a színvonala miatt.

Évente 70 millió forintot takarít meg egy-egy bezárt vonalon a MÁV

Kormánytagok parlamenti kérdésre adott válaszaiból derült ki, milyen megfontolás áll a mellékvonalak bezárása mögött.

Két dunántúli mellékvonalon a GYSEV veheti át a szolgáltatást

Pápa–Csorna, valamint Zalaegerszeg–Rédics között a MÁV-START helyett a GYSEV szállíthatja az utasokat. A Magyar Vasút arról értesült, hogy a 14-es és a 23-as regionális vasútvonalakon...

Magánvasutak is üzemeltethetnének mellékvonalakat

Ha egy-egy régió vasútvonalait meghirdetnék, rugalmas magánvasutak eredményesebben, hatékonyabban tudnának szolgáltatni.

Nincs vége: további mellékvonalakon lehet módváltás

Újabb mellékvonalak buszpótlásáról nem született döntés, de az egész hálózatot felülvizsgálják.

Szükség van a vasútra!

A Radiocafé Millásreggeli műsorában volt vendég a Magyar Vasút szerkesztője. Bár a műsorvezetői kérdés a személyszállítás helyzetére vonatkozott, a Millásreggeli című műsorban Tevan Imre, a...

Legfrissebb híreink

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Déli Körvasút: megkezdődik a Szerémi út feletti új híd szerelése

Végső fázisába ért a Szerémi út feletti vasúti híd jobb oldali felszerkezetének szerelése, már az összes hídelem a szerelőtéren van.

A rovat további cikkei