fbpx
2026. szeptember 8. kedd
spot_img

Hétfőtől részleges vágányzár az 1-es vonalon

Decemberig tart a felújítás, teljesen megváltozik a közlekedés.

Szeptember 18-án megkezdődik Biatorbágy és Szárliget állomások között a hegyeshalmi fővonal felújítása – derült ki a MÁV közleményéből. Mint emlékezetes, egy pályavizsgálat nyomán, augusztus végén rendelt el a MÁV 100 km/órás sebességkorlátozást ezen a szakaszon, majd Lázár János építési és közlekedési miniszter arra utasította a MÁV vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg a vasúti pálya újjáépítését.

A 29 kilométeres szakaszt több fázisban, a tervek szerint összesen mintegy három hónap alatt kívánják felújítani. Hétfőtől még csak a bal vágányt zárják le. Az S10-es, illetve S12-es személyvonatok utasainak a közlemény szerint pótlóbuszra kell majd átszállniuk. A közlekedés rendjéről a további információkat későbbre ígérte a MÁV. A módosításoknak külön oldala van, itt frissülnek majd a tudnivalók.

A vonalszakaszon az ütemezett, rendszeresen elvégzett kihúzóerő-vizsgálatok megállapították, hogy az idei heves esőzések és az elmúlt hetek hősége hatására felgyorsult a korábban feltárt állapotromlás üteme, így szükségessé vált az eredetileg a jövő esztendő első negyedévére tervezett felújítási munkák újraütemezése, minél korábbi elvégzése

- Hirdetés -

– írja a MÁV. A beavatkozás végrehajtására a MÁV által már 2019-ben elkészített, de forráshiány miatt több alkalommal elhalasztott infrastruktúra-fejlesztési program tervei alapján kerül sor. A vonalszakaszon bevezetett 100 km/h-s sebességkorlátozás mellett a vasúti pálya továbbra is biztonságosan járható, a felújítás befejezéséig sem kerülhet veszélybe az utasok és a közlekedés biztonsága.

Biatorbágy és Szárliget között a sínek, betonaljak cseréje mellett elvégzik az ágyazatrostálást, vágányszabályozást, továbbá több mint másfél kilométer hosszan az alépítményt is (vasúti töltés, bevágás) helyreállítják. Hat felsővezeték-tartó oszlopot is kicserélnek. A három ütemre felosztott munkálatsorozat során 950 darab 120 méter hosszú sínszálakat fektetnek le, 96 ezer vasbetonaljat cserélnek, több mint 100 ezer tonna ágyazati anyagot építenek be.

A kivitelezés a MÁV leányvállalatának, a MÁV FKG szakembereinek közreműködésével zajlik, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával. A karbantartásra 32,5 milliárd forintot fordít a MÁV.

Nyitóképünk Szárligeten készült (fotó: Tevan Imre).

Ezek is érdekelhetik

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Újra járnak a vonatok Komlóra, felkészül Tiszújváros és Nagykereki

Európai példák igazolják, hogy érdemes a mellékvonalakat újranyitni, Lengyelország különösen sikeres volt ebben az utóbbi években. Augusztus 1-jétől ismét menetrend szerinti személyvonatok közlekednek Dombóvár és...

Legfrissebb híreink

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

A rovat további cikkei