fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Hegyi Zsolt: nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél!

A MÁV Zrt. vezérigazgatója, Hegyi Zsolt videóban üzent az utasoknak, a vállalat közleményt is kiadott a HÉV-ek menetrendje kapcsán.

Az utóbbi napokban igencsak forró téma lett a HÉV-ek jövője, politikai vita szintjére emelkedett az ügy. Az utasok bizonytalanságát viszont a MÁV mielőbb rendezni szerette volna, így Hegyi Zsolt videóüzenetben mondta el a MÁV-csoport állásfoglalását a témában.

Hegyi Zsolt videóban üzent az utasoknak (forrás: Hegyi Zsolt vezérigazgató Facebook oldal)

A vezérigazgató kiemelte: nem lesz menetrendváltozás, ilyen vezetői szándék vagy döntés soha nem is volt. Ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran, ugyanannyi kapacitással közlekedik majd jövőre is.

- Hirdetés -

A MÁV közleményt is kiadott, melyben részletezte, hogy járműhiány nem a menetrendhez szükséges állomány, hanem a készenlétben tartott, műszaki tartalék tekintetében állhat elő, hiszen jövőre 4 motorvonat is eléri azt az életkort, amelyet követően azokat már ki kell vonni a forgalomból.

A MÁV azt ígéri, hogy ezt a helyzetet kezelni fogja: a járművek karbantartásának felgyorsításával és hatékonyabbá tételével megoldható, hogy a rendelkezésre álló járművek minél előbb visszakerülhessenek a vágányokra, így a menetrendhez szükséges járműállomány 2025-ben is folyamatosan, még egy-egy szerelvény váratlan meghibásodása esetén is biztosítható legyen. A vasúttársaség kiemelte, hogy a menetrendi kínálat nem szűkülhet és nem is fog szűkülni.

Nyitókép forrása: MÁV-HÉV Facebook

Ezek is érdekelhetik

Súlyos károkat okozott a Gyoma mellett kisiklott Békés InterCity

A baleset során a szerelvény négy kocsija hagyta el a síneket, a vonat mintegy 300 méteren rongálta meg a vasúti pályát.

HÉV: megjelent az új(abb) eljárás

Megjelent a HÉV-motorvonatok beszerzésére vonatkozó új eljárás, a lefolytatása megtörténhet még az uniós források szabta határidőn belül.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Hegyi Zsolt: 800+60 milliárd forint vasúti pályafelújításra

Történelmi jelentőségű, évtizedek óta nem látott vasúti infrastruktúra korszerűsítési program a MÁV-csoportnál.

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

A rovat további cikkei