fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

Hatszáz százalékkal több villanyautó Kínából a BRICS-országokba

Jelentősen, csaknem 20%-kal bővült a Kína és más BRICS-tagországok közötti kereskedelem egy év alatt. 

A kínai vámhivatal legfrissebb statisztikai adatai szerint – amelyet a CGTN kínai állami hírszolgáltató ismertetett – idén az első hét hónapban a Kína és más BRICS-tagországok közötti külkereskedelem volumene 19,1%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, és elérte a 2,38 milliárd jüant, ami Kína teljes külkereskedelmének 10%-át tette ki.

A kínai exporton belül az elektromos járműveké és a lítiumakkumulátoroké növekedett a legjobban az év első 7 hónapjában, az előbbi 601,3%-kal, az utóbbi 129,5%-kal.

Az adatokat annak kapcsán tették közzé, hogy a 15. BRICS-csúcs megkezdte munkáját a dél-afrikai Johannesburgban. A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alkotta tömörülés találkozóján vélhetően Hszi Csin-ping kínai államelnök viszi majd a prímet, különösen hogy az orosz elnök nem lehet jelen személyesen.

- Hirdetés -

Borítókép: CGTN fb

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.