fbpx
2024. október 4. péntek
spot_img

Füstös kisvasúti nap Csömödéren

Közlekedett Ábel, a 490,2 sorozatú MÁVAG gőzmozdony a Lenti-Csömödér-Kistolmács útvonalon a hétvégi kisvasút napon, és egy dízel ritkaságot is bemutattak. 

Szombaton rendezte meg a Zalaerdő Zrt. a hagyományos kisvasút napot a településen a vasútüzemnél. Felfűtötték és szolgálatba állították a 105 kilométeres vasútvonal kedvencét, a gőzmozdonyt – tette közzé a Zaol.hu.

A 2002-es pályaszámú, 490,2 sorozatú mozdony a hazai kisvasutak legelterjedtebb gőzmozdony-típuscsaládjának tagja. A MÁVAG gyárában 1905-re kifejlesztett, 24 tonnás vontatójárműből száznál is több készült, a gyártás 1950-es évekbeli beszüntetéséig. Ezután a gyártását az erdélyi Resicabányán tovább folytatták, itt készült Ábel is, 1956-ban

emlékeztetett a Turistamagazin.hu. 

- Hirdetés -

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója az elmúlt 10 év fejlesztései közt említett a turistaszálló és a büfé kialakítását, az öt korszerűsített C 50-es dízelmozdonyt, a csömödéri vasúti parkot és játszóteret, az egyedi tervezésben megépített oktatókocsit és az erre alapított erdei iskolát. 

A Mura Program keretében 2019-ben megújult az Ábel, a gőzmozdony, 2019-ben elkészült Kistolmácson 1 kilométer hosszban az új pályaszakasz a községig, valamint 1,8 kilométeren átépítették a szentpéterföldei szárnyvonal egy szakaszát. A felsorolt fejlesztések értéke meghaladja az 1 milliárd forintot.

A folyamatos fejlesztés eredménye a rendezvényen bemutatott 1005-ös pályaszámú MK48 dízelmozdony is, mely típusból 1958 és 1961 között 52 darab készült személyszállításra.

A mozdony 2000-ben került Csömödérbe Szegedről, évekig keresték a felújítás lehetőségét, ami az elmúlt évben megvalósult, így a vasútüzem személyszállító kapacitása egy igazi ritkasággal bővült. 

Borítókép: kanizsaujsag.hu

Ezek is érdekelhetik

Kisvasút a Nagyerdőben

Kisvasutas hétvégére készülnek a debreceni vidámparkban, ahol július második szombatján ünneplik a kisvasút napját. Idén a hagyományos rendezvényt kibővítve július 8-án és 9-én egész napos programokkal, a debreceni Zsuzsi erdei vasúttal közösen várják az érdeklődőket.

Népszerűek a magyarországi kisvasutak

Kéttucatnyi magyarországi kisvasúton másfélmilliós utast szállítanak. A magyar kisvasutak Európában Svájccal vannak hosszukat tekintve egy ligában.

Elindult a szezon a börzsönyi kisvasutakon

Április elsejétől lehet utazni az erdei vasutakkal Szobról, Nagybörzsönyből, Kemencéről hétvégenként. A királyréti kisvasút mostantól minden nap jár. Magyarország igazi nagyhatalom a keskeny nyomközű vasutak...

Legfrissebb híreink

Homolya Róbert: ha vasút, akkor zöld technológia, ha pedig zöld technológia, akkor Stadler!

Dr. Homolya Róberttel, a Stadler Trains Magyarország Zrt elnökével készítettünk exkluzív interjút a 2024-es InnoTrans kiállítás helyszínén.

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Tovább gyorsulnak a vonatok és a vasúti beruházások Kínában

A kínai Guiyang -Guangzhou gyorsvasút 250 kilométer/óráról 300-ra emeli üzemi sebességét. A China Railway országosan 432 milliárd jüant (59,2 milliárd dollárt) fektetett be 2023 első nyolc hónapjában vasútfejlesztésbe, ami 7,2 százalékkal több, mint tavaly.

A vasút valódi nyelve a jelzések rendszere

Továbbra is zajlik az EU és a vasúti szakmai szövetségek között a mozdonyvezetők nyelvtudását előíró szabályozás körüli egyeztetés. Az ALLRAIL és az ERFA szakmai szövetségek konszenzusos javaslatokat terjesztettek elő a közelmúltban. A HUNGRAIL azonban továbbra sem látja megvalósíthatónak, hogy a hazai mozdonyvezetőket B1 szintű angol nyelvtudással lássák el. 

Az idei és a jövő évi juttatásokról tárgyaltak a közlekedési vállalatok és a szakszervezetek

A béremelésről tárgyaltak a MÁV-VOLÁN-csoport és a szakminisztérium képviselői az érdekképviseletekkel.

A rovat további cikkei

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Szakmailag is mozgalmas napok az InnoTranson

A vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok már használnak generatív mesterséges intelligenciát, ráadásul különböző módokon.