fbpx
2026. április 12. vasárnap

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A sikeres tartampróba és a MÁV-színekkel való külső matricázást követően forgalomba állt az első bérelt Astride mozdony. A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok.

A MÁV által újonnan bérelt mozdonyok kapcsán inkább a Vectronok kaptak nagy figyelmet az utóbbi hetekben, de idő közben a még tavaly ősszel hírbe hozott Astride mozdonyok műszaki átvizsgálására, tesztelésére, próbáira is sor került.

Még október elején számoltunk be arról, hogy a MÁV az Alstom által gyártott többáramnemű Astride villanymozdonyokat tesztel annak érdekében, hogy a fennálló járműhiányt enyhítse.

Miután a tartampróba is sikeresen lezajlott, megkapta a szokásos arculati színeket és már be is sorozták a Mecsek IC vonatba. A francia Alstom által gyártott többáramnemű Astride mozdonyok alkalmasak a hazai 25 kV-os felsővezetékhálózaton üzemelni, és akár 160 km/órás sebességgel is vontathatnak.

A MÁV tervei szerint az Akiemmel olyan szerződést kötnének, amelyben összesen 15 azonnal és további 12 jármű opcionálisan lehívható lesz.

Nyitókép forrása: Hegyi Zsolt vezérigazgató MÁV-csoport Facebook

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

A rovat további cikkei