fbpx
2025. július 19. szombat

Fafuvarozásról egyeztettek szemétszedés közben

Az erdészetek és a Rail Cargo menedzserei már kilencedik alkalommal tisztítottak együtt erdőt.

A vasúti fafuvarozás fejlesztéséről egyeztettek a Rail Cargo Hungaria (RCH), a Rail Cargo Logistics – Hungaria (RCL-HU) és az erdőgazdaságok vezetői. A Veszprémi Erdőgazdaság (Verga Zrt.) szervezésében évek óta megrendezett eseményen a Bakonyerdő, a Vérteserdő, a Zalaerdő, a SEFAG, a KEFAG, a Mecsekerdő, a Budapesti Erdőgazdaság, valamint az RCH és az RCL-HU vezetői vettek részt. Erdei hulladékgyűjtési akció során elemezték a vasúti fafuvarozás fejlesztésének lehetőségeit, értékelték a lakossági tűzifaprogram logisztikai megvalósításának eredményeit, és tájékozódtak a vasúti faexport kilátásairól is derül ki az RCH közleményéből.

A magyar fa versenyképességéhez hozzájárult az RCL-HU által kidolgozott, az egyeskocsi-fuvarozást integráló innovatív logisztikai megoldás is: a vállalat az erdésztársaságok által különböző helyeken feladott szórt küldeményes vagonokból hat állomási gyűjtőponton irányvonatokat képez, amelyek eljuttatják a fát távoli rendeltetési helyükre. A feladat teljesítésében közreműködik a Rail Cargo Hungaria, valamint a Rail Cargo Carrier horvátországi és szlovéniai vontatási vállalatai.

- Hirdetés -
Magyar Vasut

Az egyeskocsi-fuvarozás állami támogatási rendszerének bevezetése 2021-ben megnyitotta az utat a magyar fa piaci versenyképességének hosszú távú megőrzéséhez, fokozottan bekapcsolta az erdőgazdaságokat a nemzetközi kereskedelembe, és munkahelyek ezreit védte meg a vasúti ágazatban. Az állami szerepvállalás lehetővé tette az értékesített faküldemények átterelését közútról a környezetbarát vasútra.

A vasúton elfuvarozott faküldemények volumene évről évre jelentős. Az RCH szerelvényei

  • 2020-ban 518 ezer tonna,
  • 2021-ben 604 ezer tonna,
  • 2022-ben 507 ezer tonna

hengeres fát továbbítottak egyeskocsi-forgalomban hazai és külföldi célállomásokra. Tavaly folytatódott a magyar fa külpiaci értékesítése, egyúttal jelentős mértékben növekedett a belföldi felhasználás. A lakossági tűzifaprogram keretében az RCH 2022 októberétől 2023 májusáig mintegy 85 ezer tonna hengeres fát továbbított az arra rászoruló térségekbe.

Nyitóképünkön a szemétszedés résztvevői (fotó: RCH).

Ezek is érdekelhetik

Szergej dízelmozdonyokkal erősít az RCH

A vontatási képessége fejlesztése érdekében két korszerűsített M62-es dízelmozdonnyal bővítette flottáját a Rail Cargo Hungaria.

A fafuvarozás vasúti megoldásának fenntartása gazdasági és környezeti érdek

A vasúti fuvarozás lehetővé teszi a károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentését és hozzájárul a logisztikai folyamatok biztonságához és hatékonyságához.

Ez történt a II. Vasúti Járműipari Szimpóziumon – összefoglaló

A II. Vasúti Járműipari Szimpóziumon elhangzott előadások, panelbeszélgetések legfontosabb momentumait foglaltuk össze egy helyen.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Az RCH az egyik legenergiahatékonyabb vasúttársaság hazánkban

A Rail Cargo Hungaria a működéséhez felhasznált energia hatékonyságának folyamatos növelésével fokozza versenyképességét.

Legfrissebb híreink

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

A rovat további cikkei

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.