fbpx
2026. április 14. kedd

Csiba József: korszerű motorvonatok nélkül ma nem lenne személyszállítás

A MÁV gépészet egykori főigazgatója kapta a közlekedési szakma legmagasabb elismerését.

Kissé meglepődtünk a válaszon, amikor szeptember 21-én, Széchenyi István születési évfordulóján, a Pesti Vigadóban azt kérdeztük Csiba Józseftől, aki néhány perccel korábban vehette át Lázár János építési és közlekedési minisztertől életpályája elismeréseként a Baross Gábor-díjat, hogy gazdag szakmai munkásságában mi volt a legizgalmasabb mozzanat.

A Flirtök megvásárlása 2004-2005-ben. Én vezethettem a MÁV Műszaki-Gazdasági Értékelő bizottságát, és mivel sikerült nagyon jól elkészíteni a beszerzéshez a feltétfüzetet, igazán megbízható és korszerű járművekkel gyarapodott a MÁV-csoport. A gyártó Stadler minden kívánságunkat figyelembe vette, minden esetleges igényünknek megfelelt, nagyon jó volt az együttműködés. A későbbi lehívásokkal, beszerzésekkel együtt már összesen 123 négyrészes elektromos motorvonat üzemel a MÁV hálózatán, ezek nélkül ma nem működne a személyszállítás Magyarországon

– mondta a szakember.

Csiba József 1948-ban született vasutas családba. A gödöllői egyetem gépészkarán szerzett diplomát, majd 1973-ban a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Gyártástechnológia Tanszékén kezdett tanítani. Pályája elején csaknem elcsábította a repülés, de aztán a MÁV-nál kötött ki. A Keleti Műszaki Kocsiszolgálati Főnökség, Ferencváros Vontatási Főnökség és a MÁV Vezérigazgatóság voltak a helyszínei a szakmai karrier emelkedésének, hogy végül a Gépészeti Üzletág főigazgatója legyen 2002-ben. Közben szenvedélyesen tanult: nyelveket, magasabb matematikát. Egyetemi doktoriját 1984-ben, akadémiai doktoriját 2002-ben védte meg, mindkettőt személyvagonos témában. A BME-n 2006-tól tanít, többek között a gőzmozdonyokról is. Talán a nagyközönség is a 424-esről 1984-ben írt könyvéről ismeri a leginkább.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium átalakította a közlekedésszakmai díjak rendszerét, jelentette be
Lázár János miniszter. Mostantól a Baross Gábor-díjjal pénzjutalom is jár, ennek mértéke az előző teljes év statisztikai bruttó átlagjövedelméhez igazodik, pillanatnyilag meghaladja a hatmillió forintot.

Nyitóképünkön Lázár János átadja a Baross Gábor-díjat Csiba Józsefnek (fotó: MTI / Bruzák Noémi).

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.