A globális vasúti ipar rég nem látott konjunktúrát él át, miközben a mátranováki Alstom-gyárban a forgóvázkeretek gyártása történelmi felfutás előtt áll.
Öt darab, összesen húsz kocsiból álló intercity vasúti szerelvény gyártásáról írt alá szerződést a Magyar Vagon csoport a Szlovén Vasúttal. A hazai fejlesztésű IC+ kocsik a nemzetközi piacon is bemutatkoznak.
A kötöttpályás közlekedés fejlesztése egyben gazdaság- és iparfejlesztés is - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki már korábban bejelentette, hogy egy 1200 milliárd forintos nagyságrendű vasút-újjáépítési programot kíván elfogadtatni a kormánnyal.
Az új bérletekből eladták az egymilliomodikat, derült ki a vasutasnap központi ünnepségén.
A MÁV–Volán-csoport a 73. vasutasnapot a Magyar Vasúttörténeti Parkban ünnepelte.
Lepsényi István, a MÁV...
A Transport Logistic 2023 egy dinamikusan fejlődő iparág képét mutatta: zsúfolt csarnokok, kiállítók és látogatók a világ minden tájáról érdeklődtek a látnivalók és az esemény programjai iránt.
A kínai állami vasúttársaság bemutatta a Ningdong hidrogén üzemanyagcellás üzemű mozdonyt, amelyet egy dízelüzemű vontatóból alakítottak át. A hidrogénvonatok a Kínában üzemelő 7800 dízelmozdony akár 90 százalékát is helyettesíthetik, állítja a gyártó.