Egy baszk konzorcium megegyezett a Pesago Transportation Internationallel, a Talgo legnagyobb részvényesével – aki 40%-ban tulajdonosa a társaságnak –, hogy 29,7 százalékos tulajdonjogot kivásárol tőle.
Az Európai Unió tagállamai jelentős EU-s támogatásoktól eshetnek el, amelyek vasúti infrastruktúrájuk fejlesztésére és járműparkjuk modernizálására fordíthatók.
A zöld technológiák fejlődése és a szén-dioxid-csökkentési elvárások miatt egyre összetettebb feladat a vasútvállalatok számára megtalálni az ideális választást a társasági járműflotta beszerzésekor.
A kötöttpályás közlekedés fejlesztése egyben gazdaság- és iparfejlesztés is - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki már korábban bejelentette, hogy egy 1200 milliárd forintos nagyságrendű vasút-újjáépítési programot kíván elfogadtatni a kormánnyal.
Az új bérletekből eladták az egymilliomodikat, derült ki a vasutasnap központi ünnepségén.
A MÁV–Volán-csoport a 73. vasutasnapot a Magyar Vasúttörténeti Parkban ünnepelte.
Lepsényi István, a MÁV...
A Transport Logistic 2023 egy dinamikusan fejlődő iparág képét mutatta: zsúfolt csarnokok, kiállítók és látogatók a világ minden tájáról érdeklődtek a látnivalók és az esemény programjai iránt.
A kínai állami vasúttársaság bemutatta a Ningdong hidrogén üzemanyagcellás üzemű mozdonyt, amelyet egy dízelüzemű vontatóból alakítottak át. A hidrogénvonatok a Kínában üzemelő 7800 dízelmozdony akár 90 százalékát is helyettesíthetik, állítja a gyártó.