fbpx
2026. február 12. csütörtök

Cargo-baleset: az egyik vágány elkészül

Várhatóan a jövő héten indulhat újra az egyik vágányon a vonatforgalom Újfehértó és Hajdúhadház között, azután kezdődhet meg a hétvégi tehervonat-balesetben súlyosabb károkat szenvedett másik vágány helyreállítása.

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen az MTI tudósítójával közölte, hogy a műszaki mentés és teljes vasúti pálya helyreállításának költsége meghaladja az egymilliárd forintot. Mint portálunk is beszámolt róla, vasárnap délelőtt siklott ki egy vasérccel rakott tehervonat kilenc kocsija Újfehértó és Hajdúhadház állomás között, a Hajdú-Bihar vármegyei Téglás közelében. A kisiklott vasúti kocsik egy része felborult és járhatatlanná tette a pályaszakaszt.
Hadnagy Attila elmondta, valamennyi kisiklott vagont visszaemelték a pályára és bevontatták a közeli hajdúhadházi vasútállomásra, ezzel szabaddá vált a munkaterület a vágányok és a vasúti pálya helyreállítására. A vagonok által használt pálya sokkal nagyobb károsodást szenvedett, mint a másik, jobb oldali vágány, a vonatközlekedés biztosítása érdekében viszont ezzel kezdik a helyreállítást.

140 méteren kicserélik a vasúti síneket és 240 vasbetonaljjal teljesen újjáépítik a felső ágyazatot, ezután kezdenek hozzá a felsővezeték rekonstrukciójához.

A tervek szerint a jövő héten indulhat el a vonatforgalom villamos vontatással a jobb vágányon. Ezt követi a kisiklás helyén teljesen használhatatlanná vált bal pálya alépítményének és földművének helyreállítása, ami sokkal nagyobb felújítási munka lesz. Kitért arra, hogy ezen

a vágányszakaszon mintegy 3600 méter sínt és csaknem 4500 vasbetonaljat kell kicserélni, emellett közel 3 ezer tonna ágyazati anyag beszállítása és a vágányba építése lesz szükséges a teljes helyreállításhoz.

- Hirdetés -

Megjegyezte, a három kidőlt felsővezeték-tartó oszlop pótlása után lehet a felsővezeték-hálózatot helyreállítani. A munkálatok a becslések szerint – a sérült pályarészek állapotától függően – körülbelül egy hónapig fognak tartani.
Kérdésre válaszolva Hadnagy Attila elmondta, körülbelül ötszáz tonna rakomány borult ki a baleset miatt a vagonokból. Emellett a műszaki mentés során jelentős mennyiségű vasércpelletet kell kézi erővel kilapátolni a felborult kocsikból azért, hogy a daru be tudja emelni a vágányra a sérült kocsikat.

Ezek is érdekelhetik

A forráshiány ellenére is várhatók vasúti beruházások

Az EU-s pénzek megnyílása esetén Budapest, Debrecen térségében és máshol is terveznek rekonstrukciókat. A MÁV 15. Szabadjelzés konferenciáján az egyik kerekasztal a vasút helyzetével a...

A MÁV versenyképesség-javító programot dolgozott ki

A legfontosabb vonalak eredeti állapotának helyreállítására 2033-ig 1533 milliárd forintba kerülne. Már 15. alkalommal rendezi a MÁV Szabadjelzés című konferenciáját és partnertalálkozóját. Az első előadó...

Felénél tart Szombathely állomás rekonstrukciója

A pályaudvar északi részén a Swietelsky is dolgozik. A feléhez érkezett Szombathely állomás északi részének felújítása, az első fázisban a 20-as fővonal két vágányának rekonstrukciójával...

Megérkezett a MÁV FKG óriási vágányköszörűgépe

Az RGH 20C2 a negyedik karbantartó gép, amely munkába áll a MÁV-leányvállalatnál. A MÁV FKG telephelyére most érkezett vágányköszörűgép összeszerelést, üzembehelyezést és a szükséges engedélyek...

Félezer milliárd forintnyi felújítás maradt el a MÁV pályahálózatán a forráshiány miatt

A vasúti pályahálózat karbantartására egy évtized után is alig jut több pénz, mint egy évtizede, miközben az üzemeltetés költségei legalább a két és félszeresére nőttek.

Ma és holnap még végigmennek a Railjetek

Csak szerdától van átszállás Bécsben München felé, de a pótlóbuszok rendje módosult a győri vonalon. Az ÖBB vasárnap este arról adott tájékoztatást, hogy október 2-án...

Legfrissebb híreink

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Megkezdődött a Bartók Béla úti vasúti híd betolása a Déli Körvasúton

Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídszerkezetének első felszerkezeti eleme kerül a helyére,

Négy fő folyosóra koncentrál a HELROM intermodális hálózata az idei évtől

A HELROM új hálózati stratégiát hirdetett meg, amelynek középpontjában a stabilitás, a megbízhatóság és a fenntarthatóság áll.

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

A rovat további cikkei

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Ezek az európai vasúti stratégiai irányok 2026-ra

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.