fbpx
2025. március 20. csütörtök

Busszal pótolják Budapest és Győr között a RegioJet vonatait

Kelenföldről egy órával korábban indulnak a buszok, mint indulnának a vonatok.

A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal rendkívüli felújítási munkálatainak második ütemében egyáltalán nem közlekedhetnek vonatok Biatorbágy és Szárliget között, mert a MÁV október 27-től november 17-ig mindkét vágányt lezárja. A RegioJet vonatok helyett ebben az időszakban a cég saját pótlóbuszai viszik az utasokat Kelenföld és Győr között – derül ki a cseh vasúttársaság hazai partnere, a Continental Railway Solution Kft. (CRS) közleményéből.

Péntektől a Budapestről utazók nem szállhatnak föl a Déli pályaudvaron. Kelenföldön, az Etele téri BKK buszmegállóból indul a pótlóbusz, egy órával hamarabb, mint ahogy a vonat indulna eredetileg. A jegyeken már ez, a valódi (korábbi) indulás szerepel. Győrben a vonatpótló autóbuszok az állomásépület előtt állnak meg. A vonatok Győrtől az eredeti menetrendjük szerint közlekednek tovább Bécs és Prága felé, de minden esetben megvárják az utolsó utast is, aki átszáll az autóbuszról.

A Prágából, illetve Bécsből jövő utasoknak Győrben kell átszállniuk vonatról buszra. Az átszállás megkönnyítése érdekében a vonatok Győr állomás 1. vágányára fognak érkezni. A RegioJet autóbuszok az állomásépület elől indulnak, és Budapest-Kelenföldre a vonatok menetrendjéhez képest várhatóan 30 perccel később fognak megérkezni – írja a CRS.

Nyitóképünk illusztráció, forrása a RegioJet.

Ezek is érdekelhetik

Komplex pályafelújítás Szentlőrinc és Szigetvár között

A pályafelújítás eredményeként valamelyest gyorsul és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés, jelentősen mérséklődnek a késések.

Jól halad a MÁV pályafelújítása, 5 perccel is csökkenhet a menetidő

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 km hosszon megszűnik a sebességkorlátozás.

A RegioJet megduplázza a Budapest és Bécs között közlekedő járatainak számát

A járatsűrítés április 4-től lép érvénybe, a jegyértékesítés már megkezdődött.

Összesen 13 évet késtek a START vonatai tavaly

A 2022/2023-as menetrendi év folyamatait foglalta össze a VPE. A nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat 7 799,8 km, ennek 93,7%-a a MÁV Zrt., 6,3%-a a GYSEV...

Három új lift Tatabánya vasútállomáson

A beruházás egymilliárd forintért, a MÁV saját forrásából készül. A MÁV akadálymentesítést célzó projektjének keretében három új felvonó épül Tatabánya vasútállomáson. Kettő a peronok, egy...

Visszaállt az eredeti pályasebesség Szárligetnél

Tavasszal még lesznek utómunkák a hegyeshalmi fővonalon. Újra 140 km/órás maximális sebességgel közlekedhetnek a vonatok a győri fővonal ősszel felújított pályaszakaszának jobb vágányán. Biatorbágy és...

Legfrissebb híreink

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

A rovat további cikkei

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.