fbpx
2025. november 14. péntek

Bérelt mozdonyok érkezhetnek a MÁV-START-hoz

Huszonöt Siemens Eurosprinter B189 mozdony bérléséről tárgyalnak az Akiemmel.

Az iho.hu értesülése szerint szeptembertől 25 Eurosprinter ES64F4 típusú négyáramnemű villanymozdonyt bérel majd a MÁV-START – a tárgyalások jelenleg a kezdeti szakasznál tartanak.

A 189-es sorozatúként ismert, 6400 kilowattos, négytengelyes, 140 kilométer per óra legnagyobb sebességre képes mozdonyok ugyanúgy az Eurosprinter járműcsaládba tartoznak, mint a MÁV-START tíz, Taurus becenevű, 470-es sorozatú Siemens-mozdonya.

A bérbeadó a hír szerint az Akiem francia mozdonylízing-vállalat, ebben a tevékenységi körben az egyik piacvezető. Májusban, a müncheni Transport Logistic szakvásáron Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója, a HUNGRAIL elnöke látogatást tett az Akiem standján is, és tárgyalt az együttműködés lehetőségéről.

Az iho megkérdezte most a MÁV-ot, amely nem cáfolta, de nem is erősítette meg a hírt. Ezt írták:

A magyar vasúttársaság járműhiánnyal küzd, ami a mozdonyállomány esetében különösen súlyos. A MÁV–Volán-csoport rendelkezik hosszútávú járműbeszerzési stratégiával, amelynek része 115 mozdony beszerzése is, ennek végrehajtását azonban lassítja a forráshiány. Ezért rövidtávú megoldásokra is szükség van a járműhiány enyhítésére. E célból döntéselőkészítő munka zajlik a társaságnál, amelynek részleteiről – épp a járműbeszerzési folyamat sikere érdekében – még nem áll módunkban információt adni. A célunk azonban nagyon is nyilvános: minél előbb, minél kedvezőbb feltételekkel újabb mozdonyokat állítani szolgálatba.

Nyitóképünkön, az Akiem fotóján egy 189-es sorozatú Siemens Eurosprinter.

Ezek is érdekelhetik

Újabb lassújeleket számol fel a MÁV – folyamatban az őszi pályakarbantartások

A vonatok menetrendszerű és biztonságos közlekedése érdekében folytatódnak a pályakarbantartási és felújítási munkák a MÁV-nál.

Új nyomvonalat kap a 106-os vasútvonal a debreceni Déli Gazdasági Övezet fejlesztése miatt

A 106-os vasútvonal teljesen új nyomvonalon épülhet újjá, hogy jobban illeszkedjen a térség fejlesztéseihez és a nemzetközi vasúti kapcsolatokhoz.

Már Kelenföldön is segíti az utasokat a MÁV új peronszektor-rendszere

Kelenföld állomáson is színes ábrák és betűjelzések mutatják a peronokon, melyik kocsi pontosan hol áll meg.

Jelentős hálózatfejlesztési és menetrendi változások lépnek életbe a magyar-ukrán határátmenetben

A MÁV, az Ukrán Vasutak és az Osztrák Szövetségi Vasutak együttműködésének eredményeként közvetlen vasúti összeköttetés indul Budapestről és Bécsből Ungvárra.

Folytatódik az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatási programja 2025-ben

A magyar kormány 2025-ben is biztosítja az egyeskocsi-teherfuvarozás működésének fenntartásához szükséges állami hozzájárulást.

Kerékpárosbarát fejlesztések a MÁV állomásain

A MÁV-csoport 25 állomásán kerékpáros tolósínek telepített, ezzel megkönnyítve a biciklisek számára kerékpárokkal való közlekedést.

Legfrissebb híreink

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

A CER Cargo Group lett a Wiener Lokalbahnen Cargo vállalat új tulajdonosa

A Wiener Lokalbahnen Cargo osztrák vasúti áruszállító vállalat a CER Cargo Group-hoz került, a tulajdonosváltás várhatóan 2025 végéig lezárul.

A rovat további cikkei