fbpx
2025. május 17. szombat

Az ÖBB vezet a piacon a mozdonyfogyasztás mérésében

Havidíjas szolgáltatásként szerelhetik föl a vasútvállalatok mozdonyaikat a mérőegységgel.

Másfél évtizeddel ezelőtt kezdtek Ausztriában a vontató járművek elfogyasztott villamos energiájának mérésével foglalkozni, amikor még – mai szemmel – olcsó volt az áram, így aztán őket nem érte váratlanul az árrobbanás, a mozdonyvezetők takarékos vezetéssel tudják befolyásolni az elfogyasztott energiamennyiséget, a vasútvállalatok pedig ennek alapján fizetnek az ÖBB-Infrastruktur AG-nek.

Railpower box

A vasút a vontatáshoz (Németországhoz és Svájchoz hasonlóan) nem az országos hálózattal megegyező, 50 periódusú, hanem 16,7 hertzes váltóáramot, így elkülönült hálózatot használ, az elfogyasztott energia harmada is az ÖBB saját vízerőműveiből származik, második harmada szintén vízerőművekből, de partnerek kezén lévőkből, csak a harmadik harmadot szerzik be a szabadpiacról.
Az eleinte Railwayboxnak, majd a továbbfejlesztés után 2013-tól Railpower boxnak nevezett készüléket a mozdonyba kell szerelni, teljesíti az összes vonatkozó európai szabvány és UIC-döntvény előírásait – tájékoztatta a tagvállalatok képviselőit a Hungrail energiabizottságának legutóbbi ülésén Kozák Éva, az ÖBB-Infrastruktur AG műszaki értékesítője. Az ÖBB havidíjas szolgáltatásként értékesíti berendezéseit, tehát a mozdonyok tulajdonosait nem terheli beruházási költség. A mért adatok is az ÖBB rendszerébe futnak be, vagyis ha például a MÁV pályáján fut a mozdony, és a vontatási energiát a magyar államvasúttól vásárolja a vasúttársaság, akkor is az osztrákoktól érkezik az adat.

- Hirdetés -

Működik!

A mozdonyok természetesen sok országban dolgoznak, és még az sem biztos, hogy mindig azonos vasútnak, sokan bérlik a járműveket rövidebb-hosszabb időre. De ha egy mozdonyban van Railpower box, akkor országtól és társaságtól függetlenül működik a fogyasztásmérés, bár előfordul, hogy ezt a lehetőséget (hogy tudniillik csak a ténylegesen elfogyasztott áramért kell fizetni) nem használja ki az adott társaság. Ehhez az ÖBB-nek meg kellett állapodnia a pályavasutakkal, hiszen eltérőek a kommunikációs rendszerek és az elszámolási szabályok.
Jelenleg Norvégiától Bulgáriáig 15 országban működnek a Railpower boxok, Lengyelországgal, Szlovákiával, Franciaországgal és Olaszországgal pedig folynak a tárgyalások. Az ÖBB számos járműgyártóval, vasúttársasággal és lízingcéggel (összesen 42-vel) egyezett meg abban, hogy mozdonyaikba beépítik a berendezést, így a Magyarországon dolgozó mozdonyok közül is mintegy 250 a Railpower boxszal méri a fogyasztását (és valószínűleg még néhány tucatnyiban benne van az eszköz, de nem használják).

2066-ból 311-ben

Ezzel Magyarországon is piacvezető az ÖBB, hiszen a MÁV adatai szerint a 2066 hazai vontató jármű közül 311-ben van valamilyen hitelesített mérő. A tapasztalatok szerint az egyedileg mért mozdonyok után általában eleve kevesebbet kell fizetni az energiáért, a mérés ráadásul lehetővé teszi a mozdonyvezetők takarékosabb vezetését. Előfeltétele annak is, hogy később a társaság maga vásároljon áramot.

Borítókép forrása: ÖBB

Ezek is érdekelhetik

Még szorosabb együttműködés a MÁV-VOLÁN-csoport és az ÖBB között

A megállapodás fókuszában a közlekedési kapcsolatos javítása áll, amely a személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának emelésére is kiterjed.

Újra Kovács Imre a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója

Raisz Csaba az RCH új pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke a Rail Cargo Group (RCG) igazgatóságában betöltött ötéves...

Óriási konténerszállító-flottával bővít az ÖBB RCG

Novemberben csak minden második távolsági vonat érkezett meg időben: ez az 52 százalékos eredmény új negatív rekord idén. A masszív restancia elsődleges okaként az országszerte zajló felújítási munkálatokat nevezte meg a német vasúttársaság.

Legyen a MÁV-nak saját zöldenergia-termelése!

A Szabadjelzés konferencia és partnertalálkozó energia-kerekasztala az alkalmazkodásról szólt. Beszámoltunk már a MÁV Szabadjelzés című konferenciájának több részletéről is. Az energetikai témájú kerekasztal-beszélgetés indító előadását...

Ma és holnap még végigmennek a Railjetek

Csak szerdától van átszállás Bécsben München felé, de a pótlóbuszok rendje módosult a győri vonalon. Az ÖBB vasárnap este arról adott tájékoztatást, hogy október 2-án...

Pest felé nem kell átszállni Bécsben

A MÁV pontosította az ÖBB közlését a Railjetek elvágásáról. A magyar államvasút is megszólalt az osztrákok döntésével kapcsolatban, aminek értelmében hétfőtől október 26-ig Budapestről Bécsen...

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.