A következő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált. Az új alkalmazás az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást, a tesztelés során és az áprilisi premiert követően először a leggyakrabban igénybe vett funkciókat kínálja a felhasználóknak, a korábbinál egyszerűbben, gyorsabban és korszerűbb felhasználói környezetben.
MÁV-csoport és az Építési és Közlekedési Minisztérium januárban közzé tett 10 pontos vállalásának egyik fontos pontja a már több mint hatéves MÁV applikációs megújítása és új funkciókkal való fejlesztése. Ez lesz a MÁV+, amit április elsejétől a nagyközönség számára is elérhető lesz. A MÁV arról tájékoztatott, hogy egyelőre 1500 tesztelő próbálja ki a megújult applikációt. A nagy várakozást és érdeklődést mi sem mutatja jobban, mint hogy a tesztelői helyek két óra alatt elfogytak a meghirdetést követően.
A MÁV tájékoztatása szerint az új alkalmazás az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást, amikor immár az utazás megtervezésétől a jegyek megvásárlásán és bemutatásán át az ügyfélszolgálati, tájékoztatási csatornákig minden funkciót hozzáférhetővé tesz a felhasználók számára. Az áprilisi premiert követően először a leggyakrabban igénybe vett funkciókat kínálja a felhasználóknak, igaz, a korábbinál egyszerűbben, gyorsabban és korszerűbb felhasználói környezetben. Fontos tudni, hogy a teljes funkcionalitás eléréséig a régi MÁV mobilalkalmazás is elérhető marad.
Első körös újdonságok
Akinek már volt korábbi regisztrációja, az az eddig is használt felhasználónévvel és jelszóval is tudja használni, így például a jegy.mav.hu oldalon megvásárolt díjtermékek az új MÁV+ appban is bemutathatók, de hamarosan a Facebook-, Apple-, illetve Google-fiókos bejelentkezésre is lehetősége lesz a felhasználóknak.
Többek között gyors, közvetlen vármegye- és országbérlet, illetve Magyarország24 és Vármegye24 napijegyvásárlással és bérletbemutatással indul a MÁV+. Egyszerűbb lett a helyjegyvásárlási folyamat is, mint a jelenlegi verzióban, és nem kell bérletigazolványt sem használni, beállítani.
Az útvonaltervezéseket összevonják, azaz már nemcsak busszal vagy csak vonattal tervezhetjük meg az eljutásunkat, hanem ezek kombinációjával is. A közeljövőben ezen a téren fejlődik majd leggyorsabban új applikáció.
A fizetési lehetőségeket a legtöbbek által használt digitális tárcákkal bővíti a MÁV: a SimplePay-en keresztül a qvik, ApplePay és GooglePay fizetési módokat is elérhetők.
Egész évben fejlődni fog a MÁV+
A MÁV+ applikációt hétről-hétre és hónapról-hónapra újabb funkciókkal bővíti a vasúttársaság a következő egy évben. Tavasszal az említett funkciók tökéletesítése a MÁV célja, ezért ebben építenek az utasok és a felhasználók visszajelzéseire is.
Nyárig még olyan újdonságok érkeznek még, mint például a klímás járatokkal való útvonaltervezést segítő funkciók, továbbá egy másik kiemelt 10 pontos vállalalás, a késésbiztosítás.
Illusztrációk forrása: MÁV-csoport