fbpx
2025. november 14. péntek

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Vegyes képet mutat a hazai logisztika eredményessége az idei első félévet tekintve. A légi áruszállítás dinamikusan bővül, viszont a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

A Növekedés.hu az MBH Elemzési Centrum közleménye nyomán összefoglalta a hazai logisztikai alágazatok idei első negyedéves eredményeit, amely igen felemásra sikerült. Mint írják, a légi áruszállítás teljesítménye dinamikusan bővül, az első negyedévben rekordnak számító, 94,5 ezer tonna árut kezeltek a fővárosi repülőtéren. Ellenben a közúti és vasúti áruforgalom továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Kiemelik, hogy a közúti áruszállítás ismét évtizedes mélypontra süllyedt, de nem más a helyzet a vasúti teherszállítás esetén sem, melynek eredményességét (inkább eredménytelenségét) főként a nemzetközi gazdasági környezet hatásai befolyásolták.

A statisztika szerint Magyarországon a vasúton szállított áruk relációja 84%-ban nemzetközi, ami azt is jelenti, hogy az ágazat meglehetősen kitett az európai gazdasági teljesítménynek. Bíztató fejleményként említik, hogy a német gazdaságélénkítő csomag elfogadása óta javulni látszik a német gazdasági hangulat, viszont a vámháború kimenetele jelentős kockázatokat rejt, különösen az ipari félkész termékeket, alkatrészeket, járműveket érintő szállításoknál.

Továbbra is komoly lejtőn tart lefele a vasúti áruszállítás, ugyanis 2025 első negyedévében 14,2%-kal csökkent a vasúton szállított áruk tömege a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A KSH adatai szerint belföldön 24,8%-os, míg nemzetközi viszonylatban 11,9%-os csökkenés történt a teljesítményben.  

Az MBH úgy fogalmazott közleményében, hogy a következő időszakban a kiskereskedelmi forgalom lassú bővülése miatt élénkülhet a belföldi fuvarpiac, ugyanakkor az aszály miatt a mezőgazdaság szállítási igénye alacsonyan maradhat. Biztató jelnek tekintik a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, Németország gazdasági hangulatának javulását, de a vámháború hatásai továbbra is jelentős kockázatokat rejtenek.

Ezek is érdekelhetik

Megérkezett az első közvetlen irányvonat Koperből a Debreceni Intermodális Terminálra 

A vonat kulcsfontosságú berendezéseket szállított a debreceni térség egyik kiemelkedő ipari ingatlanberuházásához.

Körkérdés: a kombinált fuvarozás lehetőségei és kihívásai

Nyolc szakembert kérdeztünk arról, mik a kombinált fuvarozás legnagyobb kihívásai és hogyan növelhető a versenyképessége.

Szergej dízelmozdonyokkal erősít az RCH

A vontatási képessége fejlesztése érdekében két korszerűsített M62-es dízelmozdonnyal bővítette flottáját a Rail Cargo Hungaria.

Elszállt költségek és romló jövedelmezőség a vasúti árufuvarozóknál

A vasúti árufuvarozók fajlagos költségei 10,3%-kal nőttek, miközben a fajlagos bevételek csak 2,2%-kal tudtak emelkedni.

Továbbra is biztosított a vasúti forgalom a Gubacsi Duna-ág hídon

A Gubacsi Duna-ág híd állapotának felülvizsgálata után a vasúti forgalom további fenntartását engedélyezték 2025. július 31-ig.

Hol drága és olcsó a vasúti áruszállítás?

Magyarországon az európai átlaghoz képest költségesebb a vasúti áruszállítás költsége.

Legfrissebb híreink

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

KÉKTÚRA mozdonyt és motorvonatot mutatott be a GYSEV

Az újonnan matricázott járművekkel a természetjárás és a fenntartható közlekedés kapcsolatát népszerűsíti a GYSEV.

Alan Beroud lesz a CER új elnöke

A CER (Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége) közgyűlésén a tagvállalatok megszavazták az irányítóbizottság új összetételét.

A rovat további cikkei

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

A CER Cargo Group lett a Wiener Lokalbahnen Cargo vállalat új tulajdonosa

A Wiener Lokalbahnen Cargo osztrák vasúti áruszállító vállalat a CER Cargo Group-hoz került, a tulajdonosváltás várhatóan 2025 végéig lezárul.