fbpx
2025. július 19. szombat

Juhász Péter: a vasút az intermodálitás növelésében egy alvállalkozó

Juhász Péter, a VTG Rail Logistics Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója az intermodális fuvareszköz-trendekről, megbízói elvárásokról és a legjobb gyakorlatokról tartott előadást az I. Vasúti Járműipari Szimpóziumon.

Juhász Péter az előadásának elején leszögezte, hogy népszerűsíteni kell azokat a megoldásokat, amelyek elősegítik az intermodalitás fejlődését Európában. Sajnos az uniós környezeti célok megvalósítását nem segíti elő a szabályozási környezet. A Green Deal csak célokat határozott meg, de megvalósításhoz szükséges eszközrendszer vonatkozásában nem fogalmaz elég egyértelműen.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy

„a vasút az intermodálitás növelésében egy alvállalkozó, akinek együtt kell működnie a közúti fuvarozókkal és a szállítmányozókkal.”

- Hirdetés -
Magyar Vasut

Az Európában forgalomban lévő félpótkocsik kilencvenöt százaléka nem daruzható, ami kb. 3,8 millió fuvareszközt jelent. Ezzel szemben a kb. öt százalék daruzható félpótkocsik aránya, ami kb. 200 ezer eszközt jelent elenyésző.

Juhász Péter meglátása szerint az intermodalitás népszerűsítése érdekében a nem daruzható eszközöket is el kell tudni szállítani vasúton, de a horizontális rakodásra is alkalmas speciális vasúti kocsik előállítási költsége rendkívül magas.

A VTG már alkalmaz egy úgynevezett „tálcát” (r2L Basket), amivel nem daruzható félpótkocsit is vasúton lehet szállítani. A „tálca” a szállítási igényeknek megfelelően eltérő méretekben érhető el (r2L Trailer use T3000 vagy TWIN-re rakott pótkocsikhoz legalább 34 tonna össztömeggel; r2L Trailer use light 3.0 T3000/T4000/TWIN-re rakott pótkocsikhoz legalább 36 tonna össztömeggel; r2L többcélú használatra valamennyi járműhöz, amely legalább 2,55 méter széles).

„A sikeres intermodalitás érdekében nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi az a konkrét áru, amit a vasút igénybevételével szeretnénk eljuttatni a rendeltetési helyére. Mik azok az árucsoportok, amelyek esetén a közút helyett a vasút részesíthető előnyben.”

A VTG termékpalettájában már létezik olyan technológiai megoldás, amellyel a hűtést igénylő áru a közútnál versenyképesebb áron szállítható. A vasúti kocsit egy speciális akkumulátorral szerelik fel, amely a terminálon vagy a be- és kirakás helyén kívülről tölthető különböző típusú töltődugókkal. Ezenkívül a kocsi mindkét végén CEE dugók vannak felszerelve, hogy minden rakodási változatot és hagyományos típusú hűtőkonténer/pótkocsi áramellátását biztosítsák. Az eszköz arra is alkalmas, hogy Útközben az SWS-PowerBox® a kerékpárra szerelt hidraulikus szivattyú által meghajtott generátoron keresztül termeljen energiát (30 km/h-tól kezdve).

A VTG Rail Logistics Hungaria ügyvezető igazgatója a szoftveres megoldás jelentőségére is felhívta a figyelmet, amire a cégének természetesen van megoldása (TRAIGO). Real time információval rendelkeznek a vagon helyzetéről, mozgási sebességéről, a vagon műszaki állapotáról vagy adott esetben a rögzítés minőségéről.

Az előadása végén Juhász Péter kiemelte, hogy a vasúti vagon tulajdonosok felkészültek az ügyfelek igényeire, a kérdés a versenyképesség, valamint milyen szabályozói környezetben tudnak működni, hogy tudják fejleszteni a javító műhelyeket, a mobiljavításokat, hogy tovább fejleszthessék szolgáltatásuk színvonalát.

A jövő a vasút, erről nem szabad megfeledkezni és folyamatosan kutatni kell azokat a megoldásokat, amelyek a vasúti áruszállítás térnyerését lendítik előre.

VTG Rail Logistics Hungaria Kft.

A VTG Rail Logistics Hungaria Kft. Európa legnagyobb vagon bérbeadó cége, amely több, mint 84 ezer vagonnal rendelkezik, melyek közül hozzávetőlegesen harminc százalék intermodális vagon.  A saját vasútvállalatokkal és vasúti logisztikával is rendelkező cég, öt saját műhelyben végzi a vagonok építését és karbantartását. A vállalatot a vasúti árufuvarozásban betöltött jelentős szerepe, valamint a mérete predesztinálja arra, hogy véleményt alkosson az intermodalitásról. .

Fotó: HUNGRAIL

Ezek is érdekelhetik

Olcsóbbá kell tenni a kombinált fuvarozást

A szlovák és a magyar vasúti közszolgáltatás és a pályahálózat finanszírozásának összehasonlítása azt mutatja, hogy a karbantartásra és üzemeltetésre többet fordítva olcsóbban és jobb minőségben üzemeltetik északi szomszédunk vasúti hálózatát.

Létrejött az intermodális kerekasztal

Összefogtak a közúti és a vasúti árufuvarozás képviselői. Az új érdekérvényesítési és konzultációs fórumban ágazati civilszervezetek vesznek részt, az intermodális fuvarozás térnyerése érdekében a kerekasztal...

Budapesten át vezet Bécs és Kijev intermodális kapcsolata

Az Ukrajna és Ausztria közötti intermodális vasúti kapcsolatok hamarosan valósággá válhatnak. Az Ukrán Vasutak (UZ) és az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) árufuvarozási leányvállalata, a Rail Cargo Group (RCG) ígéretet tett a Kijev és Bécs közötti útvonal fejlesztésére. Az útvonal Lvivon és Budapesten keresztül vezetne.

Legfrissebb híreink

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV és a GYSEV aláírták a vonalátadásról szóló szerződést

Július elsejével a GYSEV 752 km nyugat-magyarországi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól.

A rovat további cikkei

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.