fbpx
2025. március 20. csütörtök

A magyar állam kivásárolná az osztrákokat a GYSEV-ből

A szaktárca szerint a többségi tulajdon ellenére nem érvényesülnek eléggé a cégben a magyar szempontok.

Az állam szívesen kivásárolná az osztrákokat a GYSEV-ből – mondta a parlamentben tartott beszámolón az építési és közlekedési miniszter. A Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. részvényeinek 65,6 százaléka jelenleg a magyar államé, Ausztriának 28,2 százaléka, az osztrák Strabag építőipari konszernek pedig 6,1 százalékos tulajdonrésze van. Sajtóbeszámolók szerint Lázár János azt is kijelentette, hogy ajánlatot tettek a Strabag részesedésére is.

Az ügy előzménye, hogy a GYSEV – magyar fél által összehívott – közgyűlése leváltotta az osztrák részleg éléről Hana Dellemann vezérigazgató-helyettest. Az osztrákok szerint ez ellentmond a társaság jogi szerződéseinek, ezért jogi lépéseket tesznek.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a cég működésében, fejlesztésében nem érvényesült a magyar tulajdonosi többség.

A vasúttársaság osztrák üzemének vezetője külön vállalatként tekintette és igazgatta ezt a részt. A cég osztrák vezetőjének leváltásával és egy olyan utód megtalálásával, aki egységes vállalatként tekint a vasúttársaságra, ez a cél majd teljesülni tud

írta a tárca a Világgazdaságnak.

Nyitóképünkön GYSEV és ÖBB motorvonatok az ausztriai Pomogyon.

Ezek is érdekelhetik

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Nagy Bálint: a szaktárca célja, hogy a vasút részaránya növekedjen

Az államtitkár szövetséget ajánlott a vasúti árufuvarozásban részt vevő szereplők számára.

Vágtába kezdtek a vasúti árufuvarozók

Nyolc fő kategóriában, több mint 40 beavatkozási területet tartalmaz a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület által készített VÁGTA program.

Elindítja a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó fejlesztésének tervezését a GYSEV

A projektnek köszönhetően a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván korridort a TEN-T előírások alapján korszerűsíthetik.

Magánberuházásokkal újulhatnak meg a vasútállomások

Az ingatlanfejlesztők és a helyi vállalkozások fantáziáját is megmozgatta a nemrég meghirdetett országos állomásmegújítási program.

Fiatalokat célzó környezettudatos szemléletformálás a GYSEV-től

„Játssz ÖKOsan!” elnevezéssel online kvízjátékot indít februártól a GYSEV Zrt., elsősorban a középiskolás korosztály számára.

Legfrissebb híreink

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

A rovat további cikkei

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.