fbpx
2024. április 16. kedd

A Csallóközben magánvasúttal

Szlovákiában teszteltük a Budapesthez legközelebbi, magánszolgáltató által üzemeltetett közszolgáltatási járatot.

A Leo Express magánvasúti szolgáltató a december 10-i menetrendváltástól vette át a Pozsony (Bratislava) – Dunaszerdahely (Dunajská Streda) – Révkomárom (Komárno) vasútvonal üzemeltetését, kilenc évre szóló közszolgáltatási szerződés keretében. Ez a Budapesthez legközelebbi vasútvonal, amelynek üzemeltetését nyílt tenderen ítélték oda egy magánszolgáltatónak.

Az Európai Unió 1370/2007-es rendelete szerint tavaly december 23-áig lehetett utoljára tendereztetés nélkül meghosszabbítani az egyes tagállamoknak a vasútvonalak üzemeltetésére vonatkozó közszolgáltatási szerződést, maximálisan tíz évre. Magyarország élt ezzel a lehetőséggel, megkötötték a kontraktusokat a MÁV-START-tal és a GYSEV-vel.

- Hirdetés -

Szlovákiában más a helyzet, az IC-k már nem közszolgáltatásként futnak, az ország fő tengelyét jelentő Pozsony – Zsolna (Žilina) – Kassa ív keleti felén háromszereplős verseny alakult ki a nemzetközi, Prága–Zsolna–Kassa útvonalon az állami ŽSSK, a Leo Express és a RegioJet között. A két cseh maszek közül az utóbbi a tisztán belföldi útvonalon (Pozsony–Zsolna–Kassa) is versenybe szállt 2014-ben, ám 2017-re az államvasútnak sikerült kiszorítania olyan eszközökkel, mint a diákok ingyenes utazása.

A közszolgáltatásban viszont a csallóközi Pozsony–Révkomárom vonal lett és maradt mindmáig az egyetlen, amelyen kipróbálták a magánvasutakat. Üzemeltetését 2012-ben ítélték oda először nyílt tenderen, azt akkor a RegioJet nyerte.

A cseh magánvasút 2012 és 2020 decembere között üzemeltette a vonalat, ebben az időszakban az utasok száma hatszorosára nőtt. 2020-ban a ŽSSK az osztrák vasúttársasággal, az ÖBB-vel közösen vette át a vonal üzemeltetését ideiglenes szerződés keretében, majd a 2023 december 10-i menetrendváltástól szolgáltat a Leo Express.

A Leo Express egy cseh alapítású magánvasút, amelynek többségi tulajdonosa a 2021 augusztusi 50 százalékos részvénybevásárlás óta a spanyol állami vasúti szolgáltató, a Renfe.

Külön pénztárak

December 31-én, vasárnap, ezen az atipikus napon indultunk útnak a Magyar Vasút szerkesztőjével tesztelni a csallóközi vonalat, ez volt ugyanis kettőnk szabadidejének egyetlen közös metszete.

Az első szokatlan dolog már indulás előtt feltűnt, amikor az utazást terveztük. Az állami ŽSSK keresője nem mutatja ugyanis a Leo Express által üzemeltetett járatokat. Ami azt eredményezi, hogy ha pl. Zsolnából Révkomáromba tervezünk utazást, akkor a kereső nem dobja fel ezt a lehetőséget, csak a ŽSSK járatát Érsekújváron keresztül.

A révkomáromi vasútállomáson a ŽSSK pénztárában nem lehet megvenni a Leo Expresszre a jegyet, viszont az LE-nek saját pénztára működik. És ahogy a ŽSSK, úgy a Leo Express járataira is lehet online jegyet vásárolni.

A teljes, 95 kilométeres, Révkomárom–Pozsony távra egy jegy ára 5,25 €, ami árfolyamtól függően mintegy 2040 forint, nagyjából 180 forinttal több, mint a MÁV-Startnál egy hasonló távú utazás költsége.

A Révkomárom–Pozsony szakaszon kizárólag zónázó vonatok közlekednek végig, ezek Dunaszerdahelytől Pozsonyig csak a nagyobb állomásokon állnak meg. Dunaszerdahelytől Pozsonyig viszont személyvonatok is szolgálnak. Hogy mindkettőt kipróbáljuk, Révkomáromtól Dunaszerdahelyig a zónázóval, onnan Pozsonyig a személlyel utaztunk.

Magyarokkal Dunaszerdahelyig

Vonatunk 10:52-kor indult Révkomáromból, a kétrészes motorvonaton nagyjából az ülőhelyek harmada volt foglalt. A járművön található egyetlen WC nem működött, aminek köszönhetően egészen otthon éreztük magunkat. Dunaszerdahelyig az utazóközönség döntő többsége magyarul beszélt.

Alstom LINT 41 Szlovákia (fotó: Zelki Benjámin)
Az utasok általában elégedettek a korszerűnek mondható járművekkel ( a szerző fotói)

A vonalon 21 Lint 41 típusú, kétrészes motorvonat közlekedik, mind zónázóként, mind személyvonatként. Ezeket az Alstom gyártotta 2008-09-ben, korábban a Bayerische Regiobahn bajorországi vasúttársaság Augsburg környéki járatain jártak. A társaság a járműveket az Alpha Trains lízingcégtől bérli.

Párkánytól négy átszállással lehet már csak eljutni, rádásul fél órát kell várni Dunaszerdahelyen, pedig korábban a révkomáromi vonat itt is megállt itt

– mondta el a véleményét a szolgáltatásváltozásról egy idős, magyar nő a a Magyar Vasútnak. Egy Révkomárom és Dunaszerdahely közötti kistelepülésre utazott rokonokat látogatni.

Jobb az új, mint a régi, modernebb, mint a korábbi, mozdony által húzott vagonok voltak. Azokon sokszor nem működött az ajtó

– mondta egy magyar fiatalember, aki ezen a vonalon jár iskolába.

Alig gyorsabb a zónázó

Dunaszerdahelyen 31 percünk volt a zónázó érkezése és a személy indulása között, ami kellemetlen annak, aki átszállással utazik, a közös követés viszont egyenletesebb.

Meglepő módon alig néhány perccel gyorsabb a zónázó, mint a személy: Dunaszerdahelytől a pozsonyi főpályaudvarig a zónázó 56 perc, míg a személy csupán 7 perccel lassabban, 1 óra 3 perc alatt érkezik. Ennek talán az egyvágányú pálya lehet az oka.

A zónázó Komárom és Pozsony között kétóránként közlekedik, a személy Dunaszerdahely és Pozsony között óránként, hétköznap és hétvégén egyaránt. Hétköznap reggel és délután minden második órában még egy zónázó megy Pozsony és Dunaszerdahely között mindkét irányban.

Vonatunk Dunaszerdahelyről 13:20-kor indult, alig néhány utassal a fedélzeten; Pozsonyig mintegy félig telt meg. Ezen a járművön végre sikerült használnom a WC-t, igaz a higiénia és a szag igencsak hagyott kívánnivalót maga után. Na és szappan, WC-papír sem volt, így megintcsak otthon éreztem magam. Dunaszerdahelytől Pozsonyig feltűnően gyorsan csökkent a magyarok aránya.

Komárom LINT 41 (fotó Zelki Benjámin)
Alstom motorvonat Komáromban

Kényelmesebb az új, mint a régi, de késik, alkalmanként akár 20 perceket is, remélem, hogy ez azért jobb lesz

– mondta kérdésünkre angolul egy 20 év egy körüli, szlovák lány, aki napi szinten ingázik ezen a vonalon.

Kényelmesebb, és gyorsabb, mint a korábbi volt. Én egyébként nem vagyok egy kényes típus, nem volt más egyéb, ami nagyon feltűnt volna a változásban

– mondta kérdésünkre szintén angolul egy egyetemista szlovák lány, aki nem errefelé lakik, de évi néhány alkalommal utazik a vonalon. Azt is megtudtuk tőle, hogy mivel az új szolgáltató járatára nem lehet megvenni a szokásos helyeken a jegyeket, december végéig még próbaidőszak van, a vonaton is meg lehet venni felár nélkül a jegyeket.

Ami jobb és ami nem

Felhasználói utazási élmény szempontjából három különbség volt feltűnő, ebből kettő negatív:

  • Új jármű, ami azért a szlovák vasúti hálózaton sajnos még – a magyarhoz hasonlóan – csak a főváros közelében és néhány fővonalon jellemző.
  • A tisztaságban, a járművek karbantartásában, a WC állapotában nem volt tapasztalható eltérés, pedig pont az ilyenekben várna többet az ember egy magáncégtől.
  • A ŽSSK és Leo Express járatai közötti összehangolt jegy- és utastájékoztatási rendszer hiánya kifejezetten bosszantó, de ez az állami megrendelőszervezet mulasztása, és nem a szolgáltatóé. Az ilyen dolgok elkerülésére érdemes figyelni, hogyha egy ország belevág a piacnyitásba.

Ezek is érdekelhetik

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

A MÁV fizeti a dízelelőfogatot

A győri vonal vágányzára alatt a tehervonatokat villanygépükkel együtt húzzák át az 5-ös vonalon. Speciális rendet dolgoztak ki a MÁV szakemberei a Székesfehér–Komárom közötti vonalra, amely...

Közszolgáltatási versenyzés után vihet utasokat a CFR

Az ügyletben a vonatokat is az állami hatóság adja Romániában. A román országos vasúti közlekedésszervező, a Vasúti Reformhatóság (Autoritatea pentru Reformă Feroviară – ARF) a...

Tíz évre kötik meg a közszolgáltatási szerződéseket

A MÁV-START-on és a GYSEV-en kívül 2033-ig nem várható új szereplő a magyar piacon. Idén decemberben lejár a MÁV-START és a GYSEV közszolgáltatási szerződése. Az...

Az összes vonalon veszteséges a közszolgáltatás keretében a személyszállítás

A vasútvonalak bevételeit és kiadásait elemezve látható, hogy a legnagyobb forgalmú vonalak fenntartása sem lenne lehetséges csakis a menet- és helyjegyek segítségével.

Magánvasutak is üzemeltethetnének mellékvonalakat

Ha egy-egy régió vasútvonalait meghirdetnék, rugalmas magánvasutak eredményesebben, hatékonyabban tudnának szolgáltatni.

Legfrissebb híreink

Új európai vasúti közlekedési folyosók jönnek létre

A kilenc kijelölt folyosóból öt Magyarország területét is érinti.

Közel hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom

A fejlesztési program eredményeként 40 százalékkal tervezi növelni gyártási kapacitásait a mátranováki forgóvázkeret-gyártó telephelyén.

A hazai vasúti piac számára is tanulságos konstrukcióban indult el az European Sleeper új éjszakai járata

Az új éjszakai járat Prága és Brüsszel között március 25-én indult.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra felmerült, hogy versenyre hívják az Eurostart

Többen is próbálkoztak már személyszállító járatot indítani a Csalagúton, de eddig az Eurostaron kívül senkinek sem sikerült. Kétszeresére növelhetőnek látja a Nagy-Britannia és Franciaország közötti...

Három év múlva elkészülhet Erdély első metrója

Mivel Románia hazánkkal ellentétben hozzáfér az Európai Unió helyreállítási és ellenállóképességi eszköze (RRF) forrásaihoz, a nagyot álmodó, agglomerációval mintegy 420 ezres Kolozsvár metrója hamarosan...

A rovat további cikkei

Közel hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom

A fejlesztési program eredményeként 40 százalékkal tervezi növelni gyártási kapacitásait a mátranováki forgóvázkeret-gyártó telephelyén.

A hazai vasúti piac számára is tanulságos konstrukcióban indult el az European Sleeper új éjszakai járata

Az új éjszakai járat Prága és Brüsszel között március 25-én indult.

Rendszerszintű megoldásokat kell találni az infrastruktúra fejlesztések során

Egy-egy rosszul előkészített fejlesztés miatt forgalomszervezési lehetőségeket veszítenek el az árufuvarozó társaságok.